Új reggeli rituálé az adventi naptár. Érdekes módon idáig sikerült fegyelmezni magunkat, csak az aznapi kis cszmácskát raboljuk ki, és örvendünk a kis ajándéknak. A maiban egy kis stanecli gumimacit talált, amit rögtön magával is hozott a reggelihez.
- Maxi papa ölembe jön.
- Nem a saját székedben reggelizel?
- Gummibärchen.
- De elötte még eszünk valami mást is: kis gyümölcsöt, egy joghurtot, OK?
- Tudom. Papa mach´ die Tüte auf! ( Papa, bontsd fel! )
- Várjál, szivem, add ide! De elöbb egy kanál joghurt!
A mama eteti kanállal, ö számolgatja, sorbaállítja a gumimacikat
- Egy, kettö … hét, mint a mesében, Maxi!
- Sieben Zwerge und Hóhehérke. ( Hét törpe )
- Hó – fehérke, Maxi!
- Hol a hét? – kérdezi tele szájjal.
- Mi lenne, ha nem ennéd meg most reggel az összeset, hagynál estére legalább egyet, hogy a papa találjon még egy zacskót valahol.
- Schneewittchen. Hol a Sandmann? ( Hófehérke, Álommanó )
- Most szerintem valahol éppen Ausztráliában, ahol a kengurubébiknek kell elaludni.
- Este újra itt Sandmann a Ferséen? ( Fernseher – televizió )
- Biztos, szivem, milyen jó lenne, ha lenne még egy-két gumimacid a tévézéshez!
Ezen, mintha elgondolkodna. Mintha tényleg létezne telepátia, megjegyzi a mama:
- Wie wäre ein Paar Gummubärchen für heute Abend aufzuheben? ( Mi lenne, ha egy párat meghagynál estére? )
Maxi villámgyorsan a szájába tömi a maradék két-három gumimacit, és vigyorog teli szájjal:
- Denkste Puppe! ( szabadon: „meg ahogy Móricka elképzeli“ – pár perce tölem hallotta valamiért :D )
